ELAENA

Évtizedek óta nem látott vihar tombolt a Targaryen-ház ősi székhelye, Sárkánykő felett. A sziget és az azon álló, azonos nevű vár a hagyomány szerint a mindenkori trónörököst illette, ám manapság a király húgának vezetése alatt állt, akinek esetében ennek a címnek a viselése sose merült fel. Meglehet, akadtak olyanok, akik szívesen látták volna Elaena Targaryent a Vastrónon, ám a hercegnő akkor volt a legközelebb ehhez a lehetőséghez, amikor még keringett a pletyka, hogy az ősi valryiai szokás szerint majd ő lesz az uralkodó hitvese.
Az idős hölgy, aki valaha ez a királykisasszony volt, most merengő tekintettel figyelte kastélya ablakán keresztül a kinti zivatart. Egymaga volt a hatalmas lakosztályában és nem kellett volna arra számítania, hogy megzavarják, mivel már jóval túl járt az idő azon az órán, amikor még ildomos volt egy jóravaló nemes nőnek bárkinek a látogatására várnia. Egyenes háttal ült gondosan faragott, puha bársonnyal bélelt székében, bal kezét a karfán pihentetve, míg a jobban már-már hanyag tartással egy levél volt hosszú ujjai közé csippentve. A feltört pecséten tisztán kivehető volt az azt díszítő állatminta. Elaena egy nagyobb lélegzetvétel kíséretével lehunyta lila szemeit, elszakítva azokat a rendületlenül dúló égzengésről. Amikor újra kinyitotta őket, azok a küldeményre meredtek. Felesleges lett volna közelebb emelnie, hogy el tudja olvasni, mert már kívülről tudta mi áll benne.
Mindenki akar valamit, de vajon hajlandóak megfizetni az árát? Manapság gyakran tette fel ezt a kérdést magának. Élete javát békében töltötte el, látta a házát újra hatalmassá emelkedni, amilyen azóta nem volt, hogy III. Jaehaerys fejére került a korona, ám tisztán emlékezett az ínségesebb időkre is. Bölcs ember nem kíván háborút, a saját vérével meg még annál is kevésbé. Mi van azonban akkor, ha ígéretet tett? Kihez köti a hűség? Királyi bátyjához és birodalomhoz vagy szeretett öccséhez, akinek fia és unokái a legkedvesebbek a szívének? Bár nem volt szemernyi kétsége sem a választása felől, a lelkiismerete minduntalan kínozta. Könnyű lett volna úgy tennie, mintha nem lenne befolyása, mintha az ő döntései nem számítanának és valahol így is volt. Nem akadályozhatja meg, ha unokaöccsei harca szállnak a Vastrónért. Pártatlan viszont nem akarna, nem tudna maradni és görcsbe rándult egész lénye a képzeletében előrevetített jövőre. Seregek a szárazföldön és a tengereken, míg az égen sárkányok esnek egymásnak. Száz meg száz év telt már el, a Sárkányok Tánca óta és annak egykor valódi borzalmaival manapság már csak ijesztegettek, pedig a komor kiegyezés óta, ami lezárta a Targaryenek belháborúját, soha nem voltak még ilyen közel egy hasonló katasztrófához. Elaena nem élt álomvilágban és rendíthetetlenül tudta azt, ami elkerülhetetlen. Rég elhagyták azt a pontot, ahol a királynak a szava még elég erős lett volna. Amennyiben a bátyja félig-meddig titkon azért rendezteti a tornát, hogy kijelölje egyértelműen az örökösét, már az sem győzte volna meg az elkötelezett lordokat. Akárki felé hajlik a keze, bár igen valószínű, hogy az az unokája lenne, a másik tábor megcsalva érezné magát és nem fogadnák el az uralkodó határozatát. Talán ha összehívná a Nagytanácsot, ahogy ilyen helyzetben elvárt volna, az uraságok úgy vélnék, hogy igazságos módon kerül pont az öröklési dilemma végére és az új király, bárki lenne, nem ütközne ellenállásba. Elaena azonban jól ismerte a fivérét. Hajlíthatatlan és az évek során egyre kevesebb tanácsot hallott meg. Annyira kézben akart tartani mindent és mindenkit, hogy egyre több és többen csúsztak ki a markából. Méltatlan dolog volna úgy emlegetni III. Daeront, mint aki egyáltalán nem érdemli meg a "Nagy" jelzőt, mégis árnyat vet uralkodására a biztos örökös hiánya. Elaena igyekezett nem gondolni a lehetőségre, hogy bátyja elméje esetleg megbomlott, másképp viszont nem tudta megmagyarázni magának, hogy a politikai éleslátásáról híres király egy ilyen fontos dologgal ennyire ne törődjék. Nem, Daeron nem bolond, ám akkor miért nem látja, hogy könnyen lehet: a végzetünk felé kormányozott bennünket?
Nem először és nem utoljára kívánta, hogy bár itt lehetne vele Jeyne. Nem azért, mert úgy vélte mondhatna neki okosabbat és kieszelne valami megoldást, hiába tette meg ezt oly sokszor. Nemes egyszerűséggel jobban érezte volna magát, ha nem egyedül kell nekivágnia az útnak Királyvárba, amelynek a végén meglehet olyan vihar várta, amelyhez képest az odakint dúló enyhe szellő volt csupán. A harmadik Bracken-lány, aki a legidősebb volt a nővérek között, már nem segíthetett a hercegnőnek, húgaival együtt évek óta halott volt. Elaenának ellenben ugyanúgy hiányzott, mintha tegnap ment volna el, ugyanúgy mint fiatalabb testvérei, akiket sosem gondolta volna, hogy túlél majd.
Ütemes, határozott kopogás törte félbe a nő gondolatait, aki akaratlanul is összerezzent a hangtól. Beletelt néhány másodpercbe, amíg rendezte a vonásait, aztán felemelkedett székéből és minden sietség nélkül tűzre vetette az addig őrizgetett levelet. Kicsit eligazgatta a hasábokat a kandallóban, amelyek alatt el is tűnt a gyorsan lángra kapó papírdarab. Nem lehetett teljesen biztos abban, hogy ki az érkező és nem akart semmilyen bizonyítékot szolgáltatni arra az esetre, ha mégsem az a baráti látogatás fog következni, amire számított. Habár akárki jött, nem rontott rá, hanem megvárta, amíg ajtót nyit. A kinti sötétségből a szoba tompa fényébe lépő alak arcát  a kámzsa alatt hosszú, aranyos fényű, világos haj keretezte, amelyhez halványkék szemek társultak.
- Alyssa - ismert rá az idős hölgy az érkezőre - Be kell valljam, nem sejtettem, hogy téged küld el hozzám. - intézte első, kétkedő mondatát a másikhoz. Unokaöccse felesége némileg rejtély volt a hercegnő számára. Nem volt oka azt feltételezni, hogy ellenük fordulna, hiszen nem állt érdekében, miután ha velük tart egy hajszál választotta el attól, hogy királyné legyen. Mindazonáltal megvolt az a kellemetlen érzése vele kapcsolatban, hogy amennyiben rosszul állna az ügyük a saját bőrét mentené a fiatalabb nő.
- Elaena - válaszolt egyszerűen Alyssa, midőn felesleges lett volna udvariaskodással bajlódniuk - Ő nem jöhetett, most még inkább figyelhetik, a megbízható embereiről nem is szólva. Rólam elterjesztettük, hogy gyengélkedem és amikor leszállt az este kicsempésztek a palotából. Persze, nem maradhatok soká. - adott rövid indoklást. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és közelebb lépdelt a tűzhöz.
- Úgy sejtem, be vagy avatva mindenbe. - szólt Elaena egyfajta puhatolózásként. Nyugodtan helyet foglalt és intett a másiknak, hogy kövesse a példáját.
- Természetesen. Nos, ő azt szeretné, hogy közöljek Önnel néhány dolgot, amit levélben nem írhatott meg, mint azt nyilván tudja. A király a múlt héten ágynak esett és azt hittük akármi érte el, már nem lábal ki belőle. Most, vagyis a tegnapi nap, hogy egész pontos legyek, viszont személyesen ment el felügyelni a torna előkészületeit, ami azonban még fontosabb, hogy maga fogadta a Baratheonokat. Nincs rá semmilyen írásos bizonyíték, de a Király Segítője a Kistanács ülésén elejtett egy mondatot, ami őt arra engedte következtetni, hogy bekövetkezhet, amitől tartunk. Ezt arra alapozza, hogy, azzal volt kapcsolatos, hogy a király készül valamiféle bejelentést tenni a zárólakomán. - tájékozatta a hercegné fojtott hangon. Nem kerülte el Elaena figyelmét, hogy következetesen nem használja Daemon nevét. Megmarkolta mindkét kezével ülőalkalmatossága karfáit és kissé előre dőlve hasonlóan csöndesen felelt:
- Nem lepne meg, hogy az unokáját választja és ezt az eshetőséget is számításba vettük megannyiszor. Nem azért küldött ide, hogy ezt elmondd nekem. Beszélj nyíltan, ez már így is, úgy is felségárulás. - mondta ki rezzenetlenül a bűn nevét. Alyssa kék tekintete az övébe fúródott és láthatóan megkeményedett az arca. 
- Semmit se változott volna, amit elterveztünk, ha nincs az az incidens három napja. Az a sárkány, amelyiket a köznép "Sárgának" hív, felrepült a Vörös Erődbe, miután az első vendégek megérkeztek - szünetet tartott, mintha erőt kéne gyűjtenie ahhoz, amit mondani készül - és az Arryn-lány megülte. Senki sem értette, hogy került oda, hatalmas pánik volt és akik az udvaron voltak szétszéledtek. Kivéve őt. Egyszerűen odament a sárkányhoz és a következő percben már a város felett repült. - fejezte be szinte hitetlenkedve, mintha mindazok ellenére, hogy látta mi történt még mindig nem hinné. Amióta Elaena ismerte a nőt, először látta kissé rémültnek. Ő maga, midőn elért hozzá a hír súlya, észre se vette, hogy annyira szorítja székét, hogy elfehéredtek az ujjpercei. Lady Rowena, ez a neve, jól emlékszem rá amikor értesítettek Aegon jegyeséről. Akkor még úgy tűnt, a Völgy elvesztése volt az igazi csapás és most arra vágyom, bár ez lett volna az egyetlen veszteségük.
- Tudja mit kell tenni - jelentette ki az idős hölgy, sokkal több határozottsággal, mint amennyit érzett magában - Eddig is világos volt, hogy az unokahúgaimat a mi pártunkra kell állítani és megmondtam neki, hogy csak az idejét vesztegeti az apjukkal. A másik irányból kell közelíteni. Jó lesz, ha egyenesen közlöd a fiaddal, hogyha valaha koronát akar az apja és a saját fejére, akkor válasszon. Gyorsan, amíg el lehet intézni. Neked kell közbenjárnod Alyssa, mert neki Királyvárra kell koncentrálnia, még úgy is, hogy ez a házassági ajánlat nem várhat. - kezdte sorolni az instrukciókat. A körülmények arra kényszerítik őket, hogy lépjenek méghozzá a lehető legrövidebb idő alatt.
- Nem lenne okosabb, ha a lányokat Ön közelítené meg? Végtére is, ahogy hallottam nagyon szoros a kapcsolatuk. Nem mellesleg, mivel ketten vannak, talán egy újabb szövetségest is szerezhetnénk, ha egyúttal két házasságot szerveznénk. - szólt közbe finoman Alyssa.
- Én is erre gondoltam. Már meg is van a jelöltem. Bizonyára tisztában vagy vele, hogy a találkánknak nem csak az volt a célja, hogy beszámolót kapjak a fővárosban történtekről. Tudasd a férjeddel, hogy sikerrel jártam. Feltéve, hogy te is elrendezed amit kértem. - Elaena utált úgy beszélni unokahúgairól, mintha áruk lennének, pont azért mert tényleg szerette őket. Ám ez sarkallta arra, hogy ne akarja őket ellentétes oldalon látni és ugyanekkor ezért nem akart ő lenni az, aki érdekházaságokat rendez el nekik. Nem reagált a hercegné kérdésére, viszont annak következő megszólalásából úgy látszott, az nem is számított rá igazán:
- Azt hiszem, elég világosan fogalmazott. Megértem, hogy rám bízza ezt a szerepet, elvégre a leendő menyemről van szó. Róla és a majdani Lannister úrnőről. Nem kell, hogy emiatt fájjon a feje, én megszerzem magunknak a Nyugatföldeket.

<<KÖVETKEZŐ FEJEZET>>